A rendszeres testmozgás, sportolás jelentősége az egészség megőrzése szempontjából kiemelkedő fontosságú és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Rendelésemen évente közel tízezer orvos-beteg találkozásra kerül sor, így sok, tipikus problémával szembesülök. Úgy látom, hogy gyermekeinkre leselkedő veszélyek között első helyen a számítógép és/vagy a televízió áll. Nem szeretnék arra kitérni, hogy bizonyos programok, műsorok és számítógépes játékok milyen lélekromboló hatással bírhatnak, most inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy a monitorok előtt töltött idő teljes fizikai passzivitást jelent! A félreértések elkerülése végett, mindezzel nem akarom azt mondani, hogy tiltsuk el gyermekünket a számítógéptől és a televíziótól, de szabjunk ésszerű korlátot a képernyők előtt tölthető időnek!
A fentieken túl hasonló veszélyeket rejt magában a mozgásszegény életmód. Pedig a rendszeres testmozgás, sportolás szerepe az egészségmegőrzésben ugyanolyan fontos, mint például a fogmosás, vagy a személyi higiéné! Rendszeres testmozgás alatt hetente négy-öt napon végzett, legkevesebb ½-1 órás intenzív, magas légzés- és pulzusszámmal, verejtékezéssel járó fizikai terhelést értek. A teljesség igénye nélkül, felsorolom ennek kedvező élettani hatásait:
- megerősíti a szív- és érrendszert, megelőzi, késlelteti felnőttkori károsodását;
- növeli a tüdő térfogatát, javítja a gázcserét;
- serkenti a bélmozgásokat, ezáltal megelőzi a székrekedést és több emésztőszervi problémát;
- az agy oxigénellátását javítva megkönnyíti a tanulást;
- kedvezően befolyásolja az anyagcserét, segíti az étkezéssel felvett táplálék beépülését, hasznosulását, a fölösleges kalóriák elégetését;
- megfelelő izomerő- és tónus építésével támogatja a keringést; rendkívül fontos, hogy gyermekkor idején erős, a későbbi mozgásszervi betegségeket megelőző egészséges csontozat és ízületek alakuljanak ki;
- fokozott működésre ösztönzi az immunrendszert, ezáltal fontos szerepe van a visszatérő hurutos megbetegedések, influenzaszerű tünetek megelőzésében;
- a gyermek megfelelő lelki, mentális fejlődéséhez pedig elengedhetetlen, önfegyelemre, kitartásra nevel, erősíti a küzdő- és csapatszellemet, javítja a fizikai és lelki teherbíró képességet.
Egyszóval, a gyermek életének részévé kell, hogy váljék a sportolás! Mindennapi tapasztalatom az, hogy ez a gyakorlatban egyáltalán nincs így! Az iskolában ugyan vannak testnevelésórák, de önmagukban ezek nem elegendőek. A szűk tornatermi kapacitás, a túlzsúfolt uszoda (stb.) ezt eleve lehetetlenné teszik. Nincs más választás, mint a szabadidőben keresni sportolási lehetőséget. A világhálón szétnézve hihetetlenül nagy kínálat található:
Ezen az oldalon (jobbra alul) megtalálható a székesfehérvári sportegyesületek, nyitott tornatermek és elérhető sportágak – aikidótól a vívásig – felsorolása!
Ahhoz, hogy elérjük gyermekünk rendszeres sportolását, meg kell vele értetnünk ennek fontosságát és olyan tevékenységet kell választania, amelyet szívesen végez, nem érzi nyűgnek az edzésre járást. Ezernyi szempont lehet választáskor. Orvos szemmel kevés korlátot tudok elképzelni, de például tartási problémákkal kínlódó gyermeknek nem szabad olyan féloldalas terheléssel járó sportot választania, mint a tenisz, vagy az íjászat. Visszahúzódó, félénk gyermeknek előnyös lehet küzdősport, beilleszkedési problémákkal küszködőknek valamilyen csapatsport.
A rendszeres sportoláshoz hozzátartozik a verseny, a megmérettetés. Egyáltalán nem elhanyagolandó része ez a kérdésnek! Sajnos a sportolásnak is lehetnek vadhajtásai. Serdülő fiúk körében nagyon népszerű a testépítés, hajlamosak mindenféle fehérje-koncentrátumokat, izomtömeg növelőket megvásárolni. Fontos figyelnünk arra, hogy mit használ a gyermek, mi az eredete? Ugyanitt találkozhatunk, az un. anabolikus szteroidokkal, ezek rendkívül súlyos mellékhatásokkal bíró gyógyszerek, amelyek ugyan segítenek a testépítésben, de egészségkárosítók! Fontos a rendszeres (sport)orvosi vizsgálat is.
Rendszeres sportolás elengedhetetlen ahhoz, hogy megelőzzük gyermekünk gyakori megbetegedéseit, hogy megfelelő testi- és lelki egészséggel élhesse gyermekkorát és léphesse át a felnőttkor küszöbét. Azt se felejtsük el, hogy a sport „boldogsághormonok” termelésére serkenti agyunkat, örömöt és boldogságot hoz mindennapjainkba. 🙂